A sértettek nélkül kezdődik a roma sorozatgyilkosság pere
Pénteken kezdődik a romák elleni támadássorozat büntetőpere a Pest Megyei Bíróságon. A 2008-2009-es, fegyveres, Molotov koktélos akcióknak hat halálos áldozatuk volt. K. Árpádot és társait előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntette és már bűncselekmények elkövetésével vádolják.
Csecserics István, a Pest Megyei Főügyészség helyettes vezetője korábban a Roma Sajtóközpontnak azt nyilatkozta, hogy a vádiratban megfogalmazott „aljas indok” meghatározás megfelel a rasszista szándéknak. Hozzátette, hogy az emberölés minősített esetei között a rasszizmus, mint lehetséges indíték nem szerepel.
A Tiszalökön meggyilkolt Kóka Jenő özvegye nem tud elmenni a pénteken tárgyalásra, mert a rokkantnyugdíjából erre nem futja. Férje, az 54 éves Kóka Jenő, akit a saját háza előtt lőtték agyon 2008 áprilisában, a helyszínen belehalt a sérüléseibe. Felesége azóta Tiszaeszláron él a lányukkal és a két unokával. Az asszony azt mondta, ha beidézik, természetesen elmegy a tárgyalásra, addig is erőt gyűjt, hogy szembe tudjon nézni a férje gyilkosaival. Ha rajta múlna, életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélné a gyilkosokat.
A nagycsécsi kettősgyilkosság egyik sértettje, Nagy Tibor sem megy el a tárgyalás első fordulójára, mert nincs pénze az útra. A férfi rokkantnyugdíjból él süketnéma lányával. 2008. november 3-án, Nagycsécsen, Molotov koktélt dobtak és rálőttek két egymással szemben lévő családi házra, a 40 éves Nagy Tibornét és sógorát, Nagy Józsefet agyonlőtték, amikor kimenekült az égő házból. Nagy Tibor, aki megsebesült a támadásban, a feleségét és a testvérét is elvesztette aznap. Csak akkor akar megjelenni a bíróság előtt, ha tanúként beidézik, mert még nem készült fel arra, hogy szembe nézzen a vádlottakkal. Ő is életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélné gyanúsítottakat, mert mint mondta, akkor szenvednének és elég idejük volna végiggondolni, hogy mit tettek.
Az alsózsolcai támadást túlélő Rontó Krisztián készül a tárgyalássorozatra, és alig várja, hogy a vádlottak szemébe nézhessen. 2008 decemberében favágás közben támadtak a 22 éves fiatalemberre, szétlőtték a medencéjét és a húgyhólyagját. Rontó Krisztián azt mondta, hogy térképrajzolónak készült, a sérülései miatt azonban meg kellett szakítania a tanulmányait. Valamivel több, mint harminc százalékos egészségkárosodást állapítottak meg nála a szakértők.
A férjét és ötéves kisfiát elvesztő tatárszentgyörgyi Jakab Renáta sem jelenik meg pénteken a bírósági tárgyaláson. 2009 februárjában Molotov koktélokat dobtak a cigánytelep végén lakó háromgyerekes Csorba család házára, a menekülő családfőt, és ötéves kisfiát, Robit agyonlőtték. Az özvegy azt mondta, hogy szóban nem tesz tanúvallomást, csak írásban. Hozzátette, hogy részt akar venni a bírósági tárgyaláson, és erőt gyűjt ahhoz, hogy lássa a férje és a kisfia gyilkosait.
A Kislétán agyonlőtt roma asszony testvére, Balogh Aranka elmenne a pénteki tárgyalásra, de nincs pénze az utazásra. 2009 augusztusábanismeretlenek behatoltak a telepen lakó Balogh Mária házába, és sörétes fegyverrel többször rálőttek a bent alvó 45 éves anyára, és a 13 éves lányára, Tímeára. Az asszony meghalt, a kislány életveszélyes sérüléseket szenvedett, a nyakát, a vállát és a hasát lőtték szét. Balogh Aranka azt mondta, hogy a kiskorú Tímea nem tesz tanúvallomást a bíróságon, mert ehhez nem járult hozzá a család. Balogh Aranka szerint a lány az orvosi kezelés ellenére sem tudja jól mozgatni a sérült karját, és hegek maradtak az arcán. Az asszony azt kívánja, hogy a vádlottakat egyszer érezzék azt, amit ő, mikor rátalált a halott Máriára és súlyosan sérült Tímeára.
A Roma Sajtóközpont hírei 2010 június és 2011 december között az !aven - !amenca - roma médiaprogram 2010-2011 TÁMOP-5.5.4/B-09/1-2009-0005-ös projekt keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával készülnek.













