Zenész sorsok a Csereháton
Zenésznek lenni nem könnyű hivatás. Olyan emberek számára is elérhető azonban, akik valamilyen fogyatékosságban szenvednek. A zene gyakran gyógyít is. Aki nagyon jól zenél, annak becsülete lesz.
Filmünk két olyan csereháti zenészről szól, akik fogyatékosságuk miatt nagyon nehezen élnek, de mindennapi nehézségeik ellenére, kitartó gyakorlással magas szintre fejlesztették zenei képességeiket.
Első interjúalanyunk Mogyoró Róbert, aki farkasvaksággal született, mégis az az egyik álma, hogy híres zenész lesz. Több hangszeren – gitár, szinti, dob, hegedű – is tud játszani. Mivel iskolába nem járt, így olvasni sem tud, de hallás alapján megtanulta a Modern Talking összes dalát! Róbert előadásában nagyon „angolosan” szólnak ezek a dalok – egy kis csereháti kiejtéssel.
Horváth Tibi bácsi gyerekkorában nem kapta meg a kötelező védőoltásokat, egész életére járóképtelen lett. Mesteri szinten játszik gitárján. Legtöbbször a családnak, ismerősöknek zenélnek. Filmünkön feleségével ad elő néhány dalt.
A film betekintést ad életükbe és abba a varázslatos zenei világba, amelyben élnek.
A Cicseron már több zenésszel és zenekarral készítettünk riportot. Nézze meg az Edelényi fiúk (http://www.cicsero.net/edelenyi-fiuk.html), a Halmaji Rap (http://www.cicsero.net/halmaji-rap.html) című filmet. Csináltunk riportot egy tánccsoportról is (http://www.cicsero.net/a-kelemeri-tanccsoport.html). Zenés riport ez is: http://www.cicsero.net/radiozas-otthonrol.html.
Siroki László
Zenész sorsok a Csereháton
Zenésznek lennei nem könnyű, pláne ha az ember fogyatékosságban szenved.
A filmünk két olyan csereháti zenészről szól, akik a fogyatékosságuk ellenére is zenélnek.
Az első interjú alanyunk Mogyoró Róbert , aki farkas vaksággal született, még is az az egyik álma, hogy híres zenész lesz.
Mivel iskolába nem járt, így olvasni sem tud, de hallás alapján megtanulta Modern Talking összes zenéit.
Horváth Tibi bácsi, gyerekkorától járóképtelen, de mesteri szinten játszik gitárján...
A film betekintést ad életükbe és abba a varázslatos zenei világukba, amiben élnek.














