Tánciskola az óvodában
Huszonhat óvodás tapasztalhatja meg a zene és a tánc felszabadító erejét, nap mint nap a homrogdi Móra Ferenc napközi otthonos óvodában . Most a szülők is kaptak ebből egy kis ízelítőt, a nagycsoportosok féléves táncbemutatóján, a nemrég felújított tornateremben. A gyerekekkel "profi" tánctanár, Kállai Judit - a Diamond Dance Művészeti oktatási intézmény munkatársa - foglalkozik. Az eseményre meghívták az intézmény igazgatóját is Kulcsár Lászlót. Ő - kérdésemre - elmondta, hogy most már több mint kétszáz településen szerveznek táncoktatást. Aki pedig az általános iskola befejezésével is ezen a pályán szeretne maradni ,az megteheti ,mert a miskolci Szemere Bertalan Művészeti iskola szívesen fogadja ezeket a diákokat.
A gyerekekre és a szülőkre egyaránt nagy hatással volt a félórás rendezvény .Az óvodásgyerekek még nagyobb örömmel várják a "táncórás" napokat.Ezekhez a foglalkozásokhoz kívánunk nekik kitartást, sok örömet és persze sok sikert.













