Roma álmok

Magyarországon a legutóbbi népszámláláskor (2001) kevesebb, mint kétszázezren mondták magukat cigánynak. Egy 1994-ben végzett vizsgálat adatai szerint ugyanakkor az összlakosság öt százalékát tekintette a nem roma környezet romának, míg egyes roma értelmiségek úgy vélik: ez a szám elérheti az egymilliót is. Azért ekkora a számok közötti eltérés, mert sokan nem vallják be származásukat. Az ok: annak, aki cigánynak születik nap, mint nap sok-sok hátránnyal kell szembenéznie, a családban, az óvodában, az iskolában a munkahelyen, de akár a boltban vagy az utcán sétálva is.                      

A faji diszkrimináció mindennapos a világban. Lehet az ember bármilyen iskolázott vagy éppen iskolázatlan nincs esély, hogy munkához jusson. Vajon miért? Mert mi emberek megtehetjük, hogy egymás között válogatunk, bőr színtől, fajtól-nemtől függően. Mennyi idő kell még, hogy elismerje a magyar társadalom, hogy mi cigányok is képesek vagyunk úgy dolgozni, gyermekeinket felnevelni , olyan életkörülményeket teremteni,hogy az emberhez méltó legyen.  A gyermekeinket már 3 éves kortól óvodába járatjuk. Amikor befejezik az általános iskolát továbbtanulásra ösztönözzük őket. Nagyon sokakat véleményem szerint sikerrel. Egyre több cigánygyerek szerez képesítést. De mi következik ezután? Mit mondjunk gyermekünknek, amikor elmegy élete első állásinterjújára és már a folyosón köszönés után azt hallja "nincs felvétel" vagy pedig "az állás betelt". ilyenkor a szülő a gyermekét azzal vigasztalja "Semmi baj, majd legközelebb sikerül ", pedig a lelke mélyén tudja , hogy nagyon kevés esély van arra ,hogy a képesítésének megfelelő munkát megkapja. Majd a munkaügyi központnál pályakezdői segélyt kér. Mindennek a mélypontja az, amikor a kiiskoláztatott gyermek az önkormányzathoz fordul szociális segélyért. 

Ekkor elgondolkodik azon, hogy néhány évvel ezelőtt, amikor a hőn vágyott iskolába jelentkezett teljesen más életet képzelt el magának.

Elképzelte, amint napról-napra becsületesen dolgozik. A családjának megfelelő életkörülményeket teremt, a gyerekeit színvonalasan felneveli. Aztán rádöbben ez csak egy álom maradt. És eljutottunk oda, hogy mi cigányok környezetünk, társadalmunk segítsége együttműködése nélkül többet nem tudunk tenni. Marad a remény, hogy eljön az az idő, amikor már nem lesz "fal "az emberek között, és mi is teljes értékű emberek leszünk mindenki számára.