KULTURÁLIS RENDEZVÉNY HALMAJON
KULTURÁLIS RENDEZVÉNY HALMAJON
Írta:Horváth Elemér
A Halmajon működő Cigány Kisebbségi Önkormányzat a Magyarországi Cigányokért Közalapítványtól nyert pályázati pénz ráfordítással Roma Kulturális rendezvényt bonyolított le.
A részletes programot az elnök 10.00.-kor ismertette a közel 200-fő érdeklődővel. Lehetőséget kért és kapott egy projekt terv ismertetésére és rögtönzött színjátszásra a FALUMŰHELY ALAPÍTVÁNY, BP. A közönség szívesen fogadta a beszédet, hiszen róluk szólt. Legalább is reményt láthattak, halhattak Márcis Márta igazgató asszony szájából. A térségben rejlő lehetőségeget kutatják, emberi erőforrások és munkahelyek létrehozását keresve. Ezt követte a kapcsolódó utcaszínház társulat produkciója, mely nem csak a gyerekek érdeklődését keltette fel. Felidézték a vándorló cigányok szokásait, színjátszásait, bevonva a gyerekeket is. Tehát ez a nyitó produkció egy nagyon hasznos elem volt, színfoltja lett a rendezvénynek megalapozta az előttünk álló nap hangulatát!
Következett, a ckö. által támogatott hagyományőrző együttes fellépése. Minden alkalommal elkápráztatják a nézőket cigány tánctudásukkal, népviseleti öltözékükkel valamint pontos, meg tervezett koreográfiájukkal. A környező településekről is érkeztek szemlélők és a „Budapestiek”is láthatták fergeteges produkciójukat. Meg tapasztalhatták, hogy él még a cigányoknál a hagyományőrzés úgy, hogy gyerekek mutatják be szüleik és a nagyközönség örömére. Fontos elem ez és a következő versmondás is az identitástudat formálásban, erősítésében. Halmajon a cigánygyerekek 1990-óta /óvodások, iskolások/90%- a ismer cigány költőktől verset úgy, hogy bármikor el is tudja szavalni. Több szerzőtől is meg tanultak verseket pl:/ Choli Daróci József, Rostás Farkas György, Horváth Gyula, Péli Tamás, Osztolykán Béla stb./ Szívesen verselnek, mert a ckö. minden alkalommal megjutalmazza egy kis ajándékkal a fellépő szereplőket. A rendezvény egyik célja itt is egyértelműen meg valósult, ugyan is a tánc, az ének a vers a maga fontos mondanivalójával összetartozást, örömet, hoz létre gyereknek, szülőnek minden cigányembernek és a nem cigányok részére üzenete van.
Ez az üzenet pedig nem más, mint, hogy összetartozunk, egymás mellet élünk, közös kultúránk van és a cigányság saját kultúrája, is emberi, szép! Ez után fiatalok és idősebbek mutatták meg focimérkőzésen, hogy ki a jó a pályán. Felhőtlen hangulattal zajlott le a mérkőzés, ahol a fiatal csapat ereje és tudása győzedelmeskedett. A Kisebbségi Önkormányzat mindig támogatta és támogatni fogja a sportot, jelen esetben a focit. Azon túl, hogy egészséges életmódra nevel, komoly játékos tehetségek tűnnek és tűnhetnek fel! Ezen kívül, csapatszellemre, szabályok betartására nevel, és örömforrás játékosnak, nézőnek egyaránt. Gyermekek részére vetélkedőket szerveztek, kötélhúzás, lángos evés felszabadult játékossággal örülhettek. Következett egy nagyon fontos része a rendezvénynek. Halmajon él egy népi iparművész bőrdíszműves Varga István. Meg tisztelte a rendezvényt ahol gyerekeket, felnőtteket ismertetett meg a bőr mívességgel. Mindenki saját maga készíthette el a neki tetsző motívumokkal díszített karkötőt és egyéb tárgyakat. Előadásában elmondta, hogy a „régi korokban”a cigányok nagyon jól bántak a bőrrel, egyedülálló hozzáértéssel készítették a bőrt. Ismertette a nézőkkel, hogy őt is egy cigány ember vezette be a mesterség fogásaiba, akinek köszönheti a népi iparművészi tevékenységét. Egész napos tevékenysége sok felnőtt és gyerek számára nyújtott ismereteket. Nem csak a bőr dísz mívesség fogásairól, hanem olyan történelmi-történeti ismereteket adott át, hogy mindenki tisztelettel és büszkeséggel lehet az ősök nyomán.
A” KIS CILIK”együttes az egész nap folyamán szolgáltatta a zenét igazi roma stílusban. A zenekar működése hangulatos volt, mindenki megelégedésére szolgált. Nagyon fontos számukra az, hogy a kultúrájukra jellemző érzésvilág jelenjen meg. Ez az együttes megfelelt az elvárásoknak. Jól érezte magát a hallgatóság és később pedig a bálozók is öröm teli érzésekkel tehetett pontot a nap végére. Egyéni fellépési lehetőséget kapott minden részvevő kb. 15.00.-kor, hogy megmutassa cigány tánc, ének, vagy hangszeres tudását. Szép számban jelentkeztek és nagy sikerrel mutatták be művészetük elemeit. A jutalom és ajándékok az értékelés után kiosztásra kerültek. Nagy ováció követte a rendezvény ezt a részét is, hosszasan tapsolták a verselőket, bőr dísz míveseket, a foci csapatokat és a versengő gyerekeket. A rendezvény végén a részvevők lehetőséget kaptak a nap értékelésére, de személyes értékelés helyett hosszú tapssal fejezték ki megelégedésüket. Majd a bálozók vették át a „terepet”22.00.-ig.
Mik is voltak a pályázatban meg fogalmazott célok, irányok?!
- Kulturális értékeink ápolása, cigányoknak és nem cigányoknak egyaránt.
- Cigány előadó művészek szórakoztatják a részvevőket
- Fiatalokból álló hagyományőrző együttesünk bemutatja a cigány hagyományokat
- Akikre büszkék lehetünk, cigány származású költőink, verseit gyermekek színpadra viszik
- Késő estig /22.00.-ig/ tartó bál szervezése.
Pályázatukban rámutattak a felsorolt célokra és ehhez kértek és kaptak támogatást!














