Küzdelem Abaújban

Küzdelem Abaújban!

Írta: Horváth Elemér
Egy gondolat nyugtat engemet és velem együtt a szegényeket! Madách Imre az EMBER TRAGÉDIÁJA című művében az úr szava Ádámhoz:” mondottam ember küzdj és bízva bízzál”! Mert itt a végeken, ez az egyetlen forrás (igaz, nem munkalehetőségi), olyan szellemi „fröccs”, ami még életben tart családokat. Csakhogy, semmilyen remény, bizodalom nem oldja meg a súlyos, lakhatási- éhezési- fagyhaláli- egészségi- iskoláztatási krízist.
A súlyos válság kialakulásáról nem a cigány tehet! Aki úgy gondolja, hogy igen, az adjon alkalmat arra, hogy szembe nézzünk egymással  Már húsz éve működik az úgynevezett harmadik Köztársaság.  Azóta – mind a mai napig - felelős kormányok, parlamenti képviselők papolnak nekünk arról, hogy „na… most a tuti, ez az igazi profi kormány”.
Ezzel szemben ami történt, ami történik: hitegetés, csalás, cigányok munkahelyekből történő kizárása, életszínvonaluk hatvanas évekre való visszaszorítása. Miközben, állszent módon elvárják, hogy tartsanak lépést, „ne maradjanak le”. Nekem ez a „ne maradj, le” szókapcsolat valahonnan rémlik: a háborúban mondták a haláltáborokba hurcoltaknak, a halálmenetekbe kényszerítetteknek. Ez nekem azt juttatja eszembe, tudjuk, nem maradsz életben, de akkor se maradj le!
Mintha senki sem lenne normális. Magasan képzett emberek beszélnek össze-vissza. Dobálóznak a milliárdokkal, ide ennyi- oda amannyi. A közfoglalkoztatást meg suttyomban megszüntetik, mondván haszontalan munka. Csak éppen alternatívát nem adnak a megélhetéshez. Mert ez volt az egyetlen megélhetési forrás, az utolsó szalmaszál az itt élő családoknak. És igenis van értéke és értelme a közmunkának. Az önkormányzatok megfelelő kontrolja mellett, megoldhatná az  árvíz, belvíz gondokat, vagy akár a falvak csatornahálózatának kiépítését is. 
Mit gondol vajon az államhatalom, mit gondolnak a törvényalkotók, hogyan vészeljék át a cigánycsaládok és a szegénysorba került nem cigányok ezt a sanyarú helyzetet? Számunkra is szégyen, hogy segélyre szorulunk, de, ha nincs kenyérkereső munka, mondják, meg mihez kezdjünk?! Nem halhatunk éhen, és ez csak az egyik kérdés. Hol marad a tanulás lehetősége? Milyen módon járjanak középiskolába gyerekeink? Értsék már meg, veszélyes tovább hallgatni, a fej homokba dugása nem segít! Ez, nagyon egy rossz politika, gyilkos politika!!
Én személyesen vallom meg minden napi harcomat. Halmaj községben élek, itt az emberek példaértékű életet éltek az úgynevezett „átkosban”. Az önök haszontalan politikája, 1990-től kezdve (és ez most még rosszabb irányt vesz) minket itt Halmajon visszataszított a háború utáni idők színvonalára. Pedig én becsülettel dolgoztam, tanultam, még így ötven felett is. Kikerültem a munka világából, és nem azért, mert olyan kedvem volt, hanem mert megszűntek a munkahelyek. Mindig igyekeztem segíteni az elesett embereken, és az fáj a leg jobban, hogy látom a segítségért fohászkodó családok tekintetét. Én pedig már nem tehetek semmit, mert magam is elesett lettem. Lassan, elvesztem az otthonom is, mert nem tudom fizetni a lakás költségeit.
Na, hát nekem ne merészeljék mondani, hogy tartsak lépést, mert kilépek a sorból még így, fegyvertelenül, is !!