English  Magyar

A határ nem akadály! – Halmaj és Nagyida barátkozik

Nagyida Szlovákia területén található, Kassától 16 kilométerre délnyugatra, az Ida-patak partján, a Cserehát tájegység északi részén.

A település neve szlovákul Veľká Ida. Nagyida és Halmaj község testvértelepülések.
A Wikipédia szerint Nagyidának 2001-ben 1381 szlovák, 888 cigány, 516 magyar lakosa volt. 2006-ban már 2963 lakosa volt, ebből mintegy 1200 cigány.
Az élet ott sem csupa öröm, hanem harc - küzdelem a mindennapi életért.  Megtudtuk, hogy a nagyidai cigány lakosságnak 90%-a munkanélküli.
A jó viszonyt a halmaji és a nagyidai cigányság már évek óta ápolja .

A nagyidai  polgármester évente egyszer focigálát rendez az ottani cigányság részére, s ilyenkor a halmaji cigány fiatalokat is meghívja.
Az idei rendezvényen egy tányér krumpligulyás mellett felhőtlenül jól érezték magukat a sportolók és vendégek. Jó volt látni a ragyogó szemeket.

A nagyidai gyerekek önfeledten játszottak, örültek, hogy a halmaji fiúkkal együtt lehettek.
Közben a halmaji fiatalok is elhatározták, hogy meghívják a nagyidai csapatot, s már javában készülődnek is a szíves vendéglátásra.
A halmaji találkozón a foci mellett kulturális bemutatkozást  is terveznek zenével, tánccal és cigány költők verseivel.
Felemelő érzés látni, hogy a magyar és a szlovák település cigányközösségei így összetartanak, egy kis színt és vidámságot víve mindannyiunk életébe. 

 
Horváth Elemér
  Cicsero.net