Esélyt kapnak a gyerekek „a nyugalom szigetén”
A nyugalom szigete: a legtöbb lakos így hívja Hernádszentandrást, ahol élek. A település lakossága 490 fő körüli. Önkormányzattal, öregek otthonával, református templommal és két bolttal rendelkező település. A Hernád folyó mentén található. Az elmúlt pár évben rengeteg változás érte ezt a kis falut. A változások egyik fő oka a falu agilis, fiatal polgármestere.
Üveges Gábornak hívják. Az 1980-as születésű polgármester egyúttal az Összefogás Hernádszentandrásért Alapítvány elnöke is. Már a középiskolában elhatározta, hogy a közélethez kapcsolódó pályát választ magának. Az érettségi vizsgák után fél évre Londonba ment nyelvet tanulni, majd elvégezte a Miskolci Egyetem politológia szakát.
Egyetemi tanulmányai közben a Hernádszentandrási Önkormányzatnál elkezdett ismerkedni a politika gyakorlati oldalával is. A 2002. évi rendezett önkormányzati választások után alpolgármester lett. Miután megszerezte a diplomát, úgy teljesítette alpolgármesteri feladatait, hogy Miskolcon is dolgozott.
2006-ban eldöntötte: elindul a polgármesteri címért. A választást 130 szavazattal, a szavazatok 60-70%-ával nyerte meg.
Az elmúlt három és fél évben rengeteg fejlődés történt Hernádszentandráson! Üveges Gábor polgármester több pályázaton nyert el támogatásokat a településnek. Legfontosabbnak az Összefogás Hernádszentandrásért Alapítvány keretei között, „Esély a jövőért" néven működő oktatási-nevelési programot tartom. Az „Esély a jövőért” fő célja a nagy hátránnyal induló gyerekek felzárkóztatása egy „tanoda” segítségével. A szülők számára megnyugtató, hogy ez a tanoda itt a faluban, a régi iskolában működik. Több korcsoportra osztva foglalkoznak a gyerekekkel. A nagyobbak számára "iskolaként" szolgál a tanoda, míg a kisebbeknek "óvodaként".
A tanoda működtetését három remek szakembere bízták. Dr. Üveges Gábornéra, vagy ahogy itt ismerik, Klárika nénire, akinek a szakterülete a pedagógia; Ignácz Melindára, aki a kisebb (3-6 éves korig) gyermekek foglalkoztatója, és nem utolsósorban Kristóf Adriennre, aki a csoport pszichológusa, s aki talán a legtöbbet tudja a gyerekekről.
A programnak nem véletlenül az a neve, hogy „Esély a jövőért". A tanodában foglalkoztatott gyerekeknek 90%-a roma és egyben hátrányos helyzetű! A program valóban esélyt arra, hogy ők is ugyanolyan képzésben részesüljenek, mint bárki más, ám aminek a feltételeit az ő szüleik nem lennének képesek előteremteni.
Több szülővel beszélgettem, akiknek ugyanazt a kérdést szegeztem: Milyen változást vettek észre a gyerekeiken azután, hogy bekapcsolódtak a felzárkóztató programba ? A legtöbbször azt válaszolták a szülők, hogy fejlődött a gyerekek beszéd- és logikai készsége, könnyebben barátkoznak, és könnyebben kezelik az iskolai nehézségeket.
Biztos vagyok benne, hogy ez azért is van így, mert ebben a programban nincs faji megkülönböztetés, és minden gyerek olyan segítséget kap, amilyenre szüksége van.
A tapasztalatok azt mutatják, nagy jövője van ezeknek a programoknak itt Hernádszentandráson. A sikert pedig az biztosítja, hogy a nehéz feladatokat vállaló emberek szívből és szeretettel végzik ezt a munkát.
Kőházi Klaudia













