Cigány zarándokok Egerben
Cigány zarándokok Egerben
Írta: Solymosi Melitta
Egerben április utolsó napján szokatlan rendezvényt tartottak a Bazilikában, amire én is elmentem, tágabb családom sok tagjával – egy egész buszra valónyian voltunk. Erre a zarándokútra a nagynéném hívta fel a figyelmünket. Az egész rokonságot megkereste azzal: egyedülálló alkalom nagyon vallásos családunk számára, hogy ilyen körülmények között rója le tiszteletét az úrnak. Ternyák Csaba egri érsek ugyanis közös imára várta a roma származású katolikus híveket és az egyházmegye lelkipásztorait. Több mint 40 településről érkeztek ide zarándokok, velünk együtt.
A homíliát Székely János esztergomi-budapesti segédpüspök, püspökkari cigány referens mondta.(Homília: a keresztény egyházi szónoklat egyik fajtája; evangéliumi szövegrészlet kommentálása.) Beszédében megemlékezett a 150 évvel ezelőtt született Boldog Ceferino Gimenez Malla-ról, (cigány nevén El Pelé), a cigányok védőszentjéről, az első cigány emberről, akit oltárra emelt az egyház. Az nagyon sokakat meglepett, engem is, hogy a cigányoknak is van külön védőszentjük, mégpedig roma származású. Nagyon jó volt végighallgatni az életét, a jócselekedeteit, s büszkének lenni arra, hogy a mi fajtánk is van olyan jó mint bármelyik másik. Örömmel és büszkeséggel töltöttek a hallottak.
A püspök ezután a házasság és a család fontosságáról beszélt. Ha csak a felét jegyezte meg minden cigány férj s feleség, akkor már jobb lett ettől a világ a roma házaspárok részére. Nagyon sok igazságot és rég elfeledett tanítást prédikált. Nem elfogultan s teljes őszinteséggel beszélt a családi állapotokról. Nem volt benne sem lenézés, sem parancsolás. Azt hiszem sok embernek mutatott utat. Amire szükség is volt.
A szentmisét követte az ebéd - a Szent József Kollégium Diákkonyhájának jóvoltából - ezután visszatértünk a templomba, a délutáni programokra. Itt Dúl Géza cigányreferens, a Kazincbarcikai Szakképző Iskola, a karcagi Szent Pál Általános Iskola és a marista testvérek, a Cursillo mozgalom és a szedrőládiak, valamint a körömi, az arlói, a törökszentmiklósi, a miskolc-vasgyári közösségek és a gyöngyösi Kolping csoport tettek tanúságot, illetve adtak elő zenés, táncos műsort.
Többek közt Boldog Ceferino életét bemutató színdarabot és liturgikus táncot is láthattunk.
A program az egyes közösségeknek ajándékozott Boldog Ceferino képek átadásával és ünnepélyes áldással zárult.
Ez a zarándoklat minden résztvevő számára alkalom volt arra, hogy belenézzen saját lelkébe, és megbánja a bűneit. A mise, a tanítás, a megvilágosodás után mindenki egy picivel jobbnak érezhette magát, akit befogad, és nem kitaszít egy közösség. Az egész úgy zajlott, mint egy nagy családi találkozó, csak épp nem otthon, hanem az Úr házában. Úgy gondolom, boldogsággal és reménységgel telve tértek haza az emberek otthonaikba, mint ahogy mi is.













